DÉL-AMERIKA - SOUTH AMERICA


Dél-Amerika egy kontinens a nyugati féltekén, a Csendes-óceán és a Atlanti-óceán között. Legnagyobb része a déli félgömbön található. Gyakran Észak-Amerikával együtt Amerikaként említik. Nevét Amerigo Vespucciról kapta, arról az európairól, aki először jött rá arra, hogy Amerika nem India, hanem új kontinens. Dél-Amerikához 12 független ország tartozik + 1 külbirtok.

 

 

Dél-Amerika területe 17 840 000 km2 a Föld felszínének kb. 3,5%-a. 2005-ös adat szerint népessége több mint 371 000 000. Területe alapján a negyedik legnagyobb kontinens (Ázsia, Afrika és Észak-Amerika után), népessége alapján az ötödik (Ázsia, Afrika, Európa és Észak-Amerika után).


Éghajlat

 

Dél-Amerika éghajlata igen változatos, a tajga-tundra-állandóan fagyos éghajlaton kívül minden más éghajlat megtalálható a kontinensen. Ebben is Afrikához hasonlít. Az Amazonas-medence és környéke, az északi és az északkeleti partvidék, valamint az Egyenlítő környéki Andokon túli nyugati sáv az egyenlítői (trópusi) éghajlati öv része. Ez és a tőle északra, illetve délre, a trópusi szavannaövbe tartozó hatalmas terület együttesen a kontinens kétharmadát teszi ki. A Baktérítőtől délre eső vidékek is rendkívül változatosak, előbb a szubtrópusi monszun, majd a kontinentális éghajlat a jellemző. Utóbbiba beékelődik Patagónia mérsékelt övi sivatagi éghajlata. A sort a kontinens déli-délnyugati csücskén uralkodó hűvös óceáni éghajlat zárja. A nyugati parti sáv is igen változatos. Az óceáni éghajlattól északra, Chile középső részén (32-34° déli szélesség között) mediterrán éghajlat van (kissé hűvösebb, mint az európai), ettől északra pedig a rendkívül száraz Atacama- sivatag húzódik. Az Andokban sokféle hegyvidéki éghajlat alakult ki az Egyenlítőtől való távolság függvényében. 


Vízrajz

 

Dél-Amerika nemcsak a legcsapadékosabb kontinens, hanem itt van a Föld legnagyobb vízgyűjtő területével és vízhozamával rendelkező óriásfolyam, az Amazonas is (vízgyűjtő területe 7,2 millió km2, közepes vízhozama 110 ezer m3). Több vizet szállít, mint Európa folyói együttesen. Mivel a fő vízválasztó a kontinens "peremén" van, a nagy vízrendszerek akadálytalanul kialakulhattak. Ilyen - az Amazonason kívül - a Paraná, az Orinoco és a Tocantins vízrendszere is. Az Amazonas mellékfolyói olyan hatalmasak, hogy több megelőzi a Duna nagyságát (pl. a Madeira). A kontinens vizeinek 92%-a az Atlanti-óceánba, 6%-a a Csendes-óceánba ömlik.

A természetes tavak közül legnagyobb a Titicaca-tó, a Föld legnagyobb magashegységi tava (3810 m a tengerszint felett). Érdemes még megemlíteni a Paraná és a San Francisco folyókon kialakított több ezer km2-es víztárolókat, továbbá a Gran Chaco és Patagónia kisebb-nagyobb sós vizű tavait.

Titicaca-tó

 

Állat-és növényvilág

 

A kontinens növényzete, talaja és állatvilága nagymértékben követi a hőmérséklet- és csapadékviszonyokat. A természetes növénytakaró három nagy csoportra osztható: a trópikus amerikai flórára, a 40°-os szélességi körtől délre, Új-Zéland és Ausztrália növényzetével rokonságban álló flórára, valamint az Andok önálló flórájára. Az Amazonas vízgyűjtő területét trópusi őserdők borítják (jellegzetes növényei a kaucsukfa, a fügefajok, a paradió, a pálmafélék, az orchideafajok, a kaktuszfélék stb.). Keskeny parti sávban az atlanti partokon is megjelenik az őserdő. Egyébként az atlanti partvidéket a különféle pálmafajok végigkísérik egészen a Baktérítőig. A Brazil-felföldön a fás-füves szavanna, nyugati részén füves puszta a jellemző. A kontinens legészakibb részén, az Orinoco-medencében és a Paraná-medencében is jellemző a fás-füves puszta. A kontinentális klímaterületeken és a délnyugati óceáni sávban a lombhullató és vegyes erdők díszlenek. A sivatagban és félsivatagi területeken a kaktusz a leggyakoribb növény.

A kontinens állatvilága gazdag, különösen a trópusi őserdők területén. Sok a hüllő (anakonda, boa), a madár (papagájok, kolibrik), az emlősállatok közül jellemző a jaguár, a lajhár, a puma, a tapír stb. A vizek lakói sorából a kajmánok és a piránák a jellegzetes fajok. A szárazabb területeken a nanduk (futómadarak) és különböző lámafajok élnek. Csak érdekesség kedvéért soroljuk fel még a vörös bőgőmajmot, a perui macskanyulat, a nyestmacskát, az elefántteknőst, a négyszarvú halat és a hosszúszárnyú bálnát.

 

 

 Élővilág

 

 

Tukán - Toucan

A tukán a harkályalakúak rendjébe és a tukánfélék családjába tartozó faj. Dél-Amerika északi részén honos. A trópusi esőerdők lakója, elsősorban a vízparti és mocsaras területeket kedveli. Magyarországon ritka állatkerti madár. Uralkodó színük általában a fényes fekete, amit hátukon, torkukon vörös, fehér vagy sárga foltok tarkítanak, farkuk pedig csíkos.

Főleg gyümölcsöket, nektárt és virágokat eszik, de nem veti meg az ízeltlábúakat, a kisebb gerinceseket és más madarak tojásait sem. Gyakran követi a vonuló vándorhangyákat, hogy összegyűjtse a felriasztott állatokat. Területét agresszíven védi, a párok ott annyira nem tűrik meg fajtársaikat, hogy fogságban a költő pár megöli azokat.

Természetes faodvakban fészkel. Egy fészekaljba 2–4 tojást rak; ezek 16–18 nap alatt kelnek ki. A költésben mindkét szülő részt vesz. A fiókákat is együtt nevelik, és eleinte főleg állatokkal táplálják.

 

 

 

 

Jaguár - Jaguar

A jaguár a macskafélék egy nagytestű, Dél-és Közép-Amerika trópusi és szubtrópusi területein elterjedt fajta. A jaguár az Újvilágban élő legnagyobb és legerősebb macskaféle és az egyetlen faj a párducformák alcsaládjából, amelyik Amerikában fordul elő.

Elterjedt Dél-és Közép-Amerika esőerdeiben, mocsaraiban, magashegységeiben. Rendszerint vizes élőhelyek közelében él. Egyedszáma sokfelé megcsappant, de kihalás nem fenyegeti. Élőhelyein a jaguár csúcsragadozó faj. A jaguár jó úszó, azon kevés macskafélék egyikéhez tartozik, melyek akár a tigris, kedvelik a vizet. Mászó tudománya is jó. Elsősorban a folyók közelében, mocsarakban és sűrű esőerdőkben fordul elő, ahol az átláthatatlan aljnövényzetében könnyedén becserkészheti a zsákmányt.

Számos gerinces állatfajra vadászik, köztük szarvasfélékre, kajmánra, közönséges tapírra és pekarifélékre. Fogyaszt békákat, teknőst, egeret, halakat és akár háziállatokat is.

 

 

 

 

Lajhár - Sloth bear

A lajhárok az emlősök osztályának a vendégízületesek öregrendjébe, azon belül a szőrös vagy páncélozatlan vendégízületesek rendjének egyik alrendje.

Közép-és Dél-Amerika erdőiben élő emlősök közé tartoznak. Két élő családot különböztetünk meg: a háromujjú és a kétujjú lajhárfélék családját. A felosztást az állatok mellső mancsa határozza meg, mivel a hátsó mancsokon minden lajhárnak három ujja van.

Fán élő, kizárólag levelekkel táplálkozó állatok, és kalóriaszegény étrendjüknek köszönhetően energiatakarékos életmódot választottak. Napi 9−10 órát alszanak, és amikor ébren vannak, jellegzetes testtartással, fejjel lefelé haladnak az ágakon, kb. 400 m-t téve meg óránként. A földön – ahova egyébként nagyon ritkán mászik le, hetente talán egyszer, akkor is üríteni – 250 m/h-s sebességgel kúszik. Testhőmérsékletük szokatlanul alacsony az emlősök körében (30−34 °C aktív életmód során, és még alacsonyabb alvás közben).

A lajhár szőrébe beletelepszik egy algafajta,  amely barna a száraz évszakban és zöld az esős évszakban, így beleolvad a környező mohába és lombokba, és olyan, mint egy termesz-vagy mókusfészek, vagy egyszerűen a fa része lenne.

 


 

 

 

Arapapagáj - Macaw

A közönséges arapapagáj a madarak osztályának papagájalakúak rendjébe és a papagájfélék családjába, az Ara nembe tartozó faj. Dél-Amerika területein honos. Alföldi és folyók menti erdők, mocsarak, szavannák lakója.

Magassága 85 centiméter, testtömege 900-1300 gramm.  Nyakának oldala és a hasa olajsárga, homloka és a fejtető egy része zöld, csupasz pofafoltja krémfehér, háta és szárnya egy része kék. Csőre 6 cm hosszú. A nemek hasonlóak.

Különböző magvak, gyümölcsök, bogyók és rovarok teszik ki a táplálékát. A leggyakrabban tartott araféle. Magyarországon minden állatkertben, ahol tartanak papagájokat megtalálható. Ezenkívül szinte az egyetlen ara, mely magángyűjtőknél is megtalálható hazánkban.

 

 

 

 

Nandu

A nandu a struccalakúak rendjébe a nandufélék családjába tartozó faj. Dél-Amerikában Bolívia, Uruguay, Paraguay, Brazília és Argentína nyílt füves térségeinek lakója, de keresi a bokrok és a magas fű takarását.

Csőrük széles, lábaikon három ujj van, medencéjük nyílt. Fejük és nyakuk tollas.A közönséges nandu vagy amerikai strucc háta hamuszürke, hasa piszkos fehér, nyaka és melle fekete, fejének csupasz részei hússzínűek, csőre szürkésbarna, lábai palaszürkék. A nőstény melle világosabb, mint a hímé, a hím magassága 2 métert is elérheti. Farktollai majdnem hiányoznak.

Tápláléka magvakból, rovarokból és fűfélékből áll.

 

 

 

 

Láma - Llama

A láma az emlősök osztálya a párosujjú patások rendjébe és a tevefélék családjába tartozó faj. A dél-amerikai tevefélék 4 faja közül a legismertebb. Kizárólag háziasított egyedek élnek, az emberek teherhordásra használják őket, de szőrméjük is értékes.

Állománya Peru déli részétől Bolívia nyugati feléig, illetve Argentína északnyugati részétől Chile északkeleti feléig terjed. A Dél-Amerikában élő lámák számát 3,7 millióra becsülik. Napjainkban a korábbi időkhöz képest kevésbé elterjedt háziállat.

Társas, barátságos állat, olykor csökönyös is. Tápláléka fűfélék, lágyszárú növények, cserjék és zuzmó. A láma 20 évig is élhet.

 

 

 

 

Tamarin

A tamarin vagy más néven Liszt-majmocska az emlősök osztályába, a főemlősök rendjébe és a csuklyásmajomfélék családjába tartozó faj. Nevét jellegzetes fehér hajkoronájáról kapta, mely igen emlékeztet a magyar zeneszerző Liszt Ferenc hajkoronájára. Elsősorban német nyelvterületen nevezik Liszt-majmocskának.

Kizárólag Kolumbia északnyugati részén, egy szűk területen előforduló faj. Erdőkben élő faj, a fák lombkoronájában él.

Nagyon aktív állatok. Néhány órás alvástól eltekintve egész nap tevékenyen mozognak, és idejük nagy részét táplálékszerzéssel, társaikkal való játékkal, veszekedéssel töltik.

3-9 tagú csoportokban él, melyek egy domináns, monogám párkapcsolatban élő párból, azok utódaiból és egyéb csoportból származó, még ivaréretlen egyedekből állnak. Egy-egy csoport territóriuma 7-10 hektár között van.

A csoportok az éjszakát a sűrű bozótban vagy egy fa odvában töltik, a nap legnagyobb részében pedig egyik gyümölcstermő fáról vándorolnak a másikra. A karmosmajmok többségéhez hasonlóan főként a magasabb fákon mozog. Kis mérete miatt ki tud mászni a vékonyabb ágakra is. Könnyű testsúlya miatt a vékony ágakon is biztonságosan mozoghat, ahová a rá vadászó ragadozók nem tudják követni. Rovarokat, pókokat, gyümölcsöt és fanedvet is fogyaszt.

 


 

 


Kapibara - Capybara

A kapibara vagy vízidisznó az emlősök osztályának a rágcsálók rendjéhez, ezen belül a tengerimalacfélék családjához és a kapibaraformák alcsaládjához tartozó faj. Dél-Amerika nagyrészén előfordul, megtalálható Kolumbiában, Uruguayban, Argentínában és az Amazóniai esőerdőkben. Mindig vizek környékén él, igazi „kétéltű”, kitűnően úszik. A folyók és tavak partvidékét, illetve a mocsaras területeket kedveli.

A vízidisznók 15-20 fős csoportokban élnek, melyeket hímek és nőstények vegyesen alkotnak. A csapatot egy öreg domináns hím vezeti. A száraz évszakban nagyobb, több száz fős csoportba verődnek. Egymás között szagokkal és hangokkal kommunikálnak. Többféle hangjuk van: ugatás, füttyentés, röfögés és jellegzetes kattogás. A hímek orrán kiválasztómirigy található, ezzel jelöli meg territóriumát.

Elsősorban vízinövényekkel, levelekkel, fakéreggel, magvakkal és füvekkel táplálkozik. Alkalomadtán megdézsmálja a termesztett növényeket is. Az úszódisznó név, abból származik, hogy képes úszni a vizen.

Természetes ellenségei az anakonda, a fekete kajmán, az ocelot és a puma. A vízidisznó nagyon gyorsan tud futni. Ha ragadozó támadja meg, először rövid kiáltással figyelmezteti társait, akik azonnal a vízbe futnak. Tökéletesen el tud rejtőzni, csak szemei, orrnyílásai és fülei látszanak ki a vízinövények közül.

 

 

 

 

Ocelot

Az ocelot vagy párducmacska a ragadozók rendjébe, ezen belül a a macskafélék családjába tartozó faj. Az ocelot Chile kivételével minden közép-és dél-amerikai országban előfordul. Hegyvidékeken, esőerdőkben, félsivatagokban és bozótosokban egyaránt megtalálható, csak a nyílt területeket kerüli. 

Az ocelotok magányos, territoriális állatok. A nőstények átlagosan 9 négyzetkilóméteres területet tartanak fenn, amit védelmeznek a betolakodó nőstényekkel szemben, míg a hímek jóval nagyobb (akár 35 négyzetkilométeres) territóriuma több nőstényével van átfedésben. Az állatok szagjelzésekkel kommunikálnak, így jelölik ki birodalmuk határait és adják az ellenkező neműek tudtára, ha készek a párzásra. Az ocelotok nyávogni is tudnak.

A faj főleg éjszaka aktív, ekkor vadászik. Bár jól mászik fára, elsősorban a talajon kutat rágcsálók, oposszumok, majmok, hangyászok, hüllők és más kis- és közepes termetű állatok után. Az esős időszakban a megnövekedett hal- és rákállományt dézsmálják meg.

Az 1980-as években az ocelot már az azték időkben nagyra értékelt bundája ismét divatba jött, ekkor évente 200 000 állatot pusztítottak el. A másik véglet az volt, hogy az alapvetően vad és kiszámíthatatlan természetű fajt házikedvencként próbálták tartani. A hatásos védelemnek köszönhetően ma már biztosítottnak tűnik a szép bundájú állat jövője. Mindazonáltal a hosszú vemhesség, a kis almok és az élőhely pusztulása miatt továbbra is veszély fenyegeti.

 

 

 

 

Oposszum

Az oposszum, mint az egész külseje is elárulja, igazi fánlakó, a földön ellenben esetlenül és lassan mozog, járáskor pedig talpával egészen érinti a földet. Általában igen lomha, még akkor is, ha szaladgál, noha ilyenkor poroszkálva, ugrándozva mozog. A fák koronáin azonban meglehetős biztonsággal és fürgén kúszik, s ilyenkor nagy hasznára válik lábainak opponálható hüvelykujja, mellyel az ágakat jól megragadja, valamint kacskaringós farka. Gyakran ezen lóg órákhosszat. Zömök teste ugyan nem engedi meg, hogy túlságosan gyorsan és fürgén kússzon, de a fán mégis meg van védve ellenségei elől. Valamennyi érzéke között szaglása legfejlettebb, ez az állat nagyszerűen szimatol.

Az oposszum árnyas erdőségekben éjjel-nappal sürög-forog, noha az éjszakát jobban kedveli, mint a fényes nappalt. Különösen oly helyeken, ahol nem érzi magát biztonságban, s ahol zavarja a napfény, csak éjjel bújik elő, s a nappalt hol földbe vájt lyukakban, hol fák odvaiban alussza át. Csak párosodás idején él együtt nőstényével, egyébként magányosan csatangol, mint a többi rokona. Nincs magakészítette állandó lakása, felhasznál minden búvóhelyet, melyet éjtszakai kóborlása végén fedez fel, hajnalban, amikor pirkad. Ha különösen kedvez neki a szerencse, és valami üregre talál, melyben esetleg valami tehetetlen rágcsáló tanyáz, akkor az neki különösen kapóra jön, mert ilyenkor ez az őslakó egyúttal zsákmányul is szolgál.

 

 

 

 

FORRÁS

http://termtud.akg.hu/okt/9/afrika/9delam.htm

http://hu.wikipedia.org

 


vissza a címoldalra



E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 
 
 


csodabogyo.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérkép
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu